Bizonyára sokan emlékeznek arra a sikeres Hofi Géza-karikatúrakiállításra, amelyet 2016 szeptemberében rendeztünk a Mágócsy kastélyban.

Bemutattuk azt a harminc, Hofi Gézáról készült karikatúrát, amelyek a Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Kőrösi Csoma Kulturális Központ által meghirdetett pályázatra érkeztek. Ez volt a kiállítás első vidéki helyszíne, innen Pócsmegyerre, majd Pécsre vándoroltak tovább a rajzok. Április tizedikén pedig a humorista halálának tizenötödik évfordulóján a budapesti Madách Színház Tolnay Klári Szalonjában nyílt kiállítás ugyanezekből a karikatúrákból.

A kiállítás megnyitójára meghívást kapott Gégény Zsuzsanna, Pácin polgármestere is, aki még az ünnepség előtt találkozhatott Hofi Géza özvegyével, Hoffmann Ildikóval, s átadhatta neki községünk ajándékaként a pácini kiállítás megnyitójáról készült dévédét, s az alkalomra készített ajándéktárgyat. 

A Madách Színház-beli kiállítást Szirtes Tamás, a teátrum ügyvezető igazgatója, Koós János, Hofi Géza barátja és művészkollégája, valamint – ahogyan a pácini tárlatot is – Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere nyitotta meg. A Hofi Géza- karikatúrakiállítás e megnyitójára eljött többek között Sas József komédiás, Tóth Enikő színművész,  Gyémánt László festőművész és Horváth Charlie énekes is.

 

 

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...