Emlékezetes estén ünnepeltük a községünk idős lakóit. Harmadik éve kedves hagyományunk, hogy december elején műsoros programon látjuk vendégül őket. – Tartozunk a pácini időseknek ezzel az évenkénti felköszöntéssel – mondja Gégény Zsuzsanna, Pácin polgármestere. –

Az idősek élete megkérdőjelezhetetlen érték számunkra. Nagy öröm, hogy így is megköszönhetjük nekik, amiért hozzájárultak községünk életben tartásához. Nem véletlenül ünnepeljük a mi időseink napját az advent idején, mert ez is a szeretetről szól. Mindent tudnak az életről, bölcsek, érzelmekben, tapasztalatokban ők a leggazdagabbak. Tőlük lehet megtanulni, hogyan öregedhetünk meg úgy, hogy ne legyünk öregek, nekünk, fiatalabbak, az ő életreceptjeiket kell kiváltanunk.

Az est szép pillanat volt, amikor felköszöntöttük községünk legidősebb asszonyát, a 95 éves Séra Sándornét és legidősebb férfiúját, a 91 esztendős Galambos Józsefet. Majd valamennyi résztvevőt szép műsorral ünnepelték a pácini Bárókert Óvoda gyermekei és az általános iskola tanulói, humoros jelenetet adtak elő az Idősek Klubjának dolgozói. Tapsviharos operett- és magyarnóta estet hozott ajándékba Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház népszerű primadonnája és Jenei Gábor, a Madách Színház színművésze, akikkel az idősek olykor együtt énekelték a legszebb operettslágereket. A Faluház alkalomhoz illően feldíszített színháztermében megtartott ünnepségen vacsorával is várták a szépkorúakat, azoknak az időseknek pedig, akik egészségi állapotuk vagy más ok miatt nem lehettek jelen, házhoz vitték az ételt. Az ünnepi este sikeréhez az is hozzájárult, hogy az Idősek Klubjának tagjai, dolgozói segítettek a tálalásban, felszolgálásban és házi süteményeket is készítettek. Az ünnepeltek hangulatos vacsoraestje élőzenés táncmulatsággal zárult.

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...