KÖZLEMÉNY

Hatékony,  gyors, egyszerű ügyintézés a lakóhelyhez közel, a járási hivatalokban, a kormányablakokban, valamint a településeken ügysegédek útján.

A kormány egyik legfontosabb célja a teljes egészében szolgáltató közigazgatás megteremtése.

 

A kormányablakok és az ott intézhető ügytípusok számának növelésével, illetve a járási hivatalok ügyfélkiszolgálást segítő informatikai fejlesztésével a kormány szeretné elkérni, hogy az állampolgárok ügyei minden eddiginél hatékonyabban, gyorsabban és egyszerűbben intéződjenek el. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az úgynevezett „Államreform 2” program, amely további bürokráciacsökkentést céloz meg. A bürokráciacsökkentés javítja az ország versenyképességét.

Egyfelől érzékelhetően egyre több ügy kerül a kormányhivatalhoz, járási hivatalhoz, amelynek célja, hogy – lehetőség szerint – az ügyfelek egy helyen intézzék ügyeiket. Ezzel párhuzamosan zajlik egy program, amely az elektronikus közigazgatás fejlesztését szolgálja. A területi államigazgatás sikeres átszervezésének támogatása érdekében Magyarország Kormánya elindította  „A járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe” (EKOP-2.1.23) és „A járási hivatalok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése” (EKOP-1.2.26) című, európai uniós forrásból finanszírozott, kiemelt projekteket, hogy a jogi és szervezeti háttér kialakításával együtt a fővárosi és megyei kormányhivatalok járási hivatalainak informatikai fejlesztése is megvalósuljon.

Az egyik tehát a járási hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe, a másik pedig a járási hivatalok informatikai eszközparkjának fejlesztése. Országosan 10 milliárd forint kerül erre felhasználásra. Az a cél, hogy egyszerűbb, hatékonyabb legyen az ügyintézés. A kormányablakok hálózata az év végéig országosan megközelíti a 300-at. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ez azt jelenti, hogy a 16 járási székhelyen (Cigándon is) és Abaújszántón fog működni járási kormányablak. Ezekben a második generációs kormányablakokban jelenleg 423 ügytípus intézhető, amely folyamatosan bővül. A következő évben már az ezret is meghaladhatja ez a szám.

A Cigándi Kormányablak a járási hivatal székhelyének, okmányirodájának, valamint a hatósági és gyámügyi osztály egy részének elhelyezését biztosító épületben kerül kialakításra. Ez, a járás életében meghatározó és fontos fejlesztés, amelynek során a hivatal 241,54 m2 hasznos alapterületű „főépületének” közel 85 %-a lesz átalakítva és felújítva. Ennek köszönhetően komfortos ügyfél-, ügyintézői tér, háttérirodák és kiszolgáló helyiségek jönnek létre. Megújul az épület berendezése és felszerelése, valamint a gépészeti, az elektromos és informatikai hálózata, továbbá a legkorszerűbb informatikai eszközállomány kerül telepítésre. A kormányablak ünnepélyes átadásának várható időpontja 2015. november eleje.

Az informatikai fejlesztéseket illetően már a kezdetekkor látszott, hogy a területi közigazgatás fejlesztéséhez nemcsak az ügyfélkiszolgáláshoz szükséges technikai feltételeket, hanem a központi szolgáltatásokat és az azokat kiszolgáló infrastruktúrát is fejleszteni kell. Ahhoz, hogy a területi integráció és az ügyfélkiszolgálás szintjének növelése megvalósítható legyen, a két fejlesztési irányt egy időben, egymással párhuzamosan kell végrehajtani.

A járási hivatalokban egységes informatikai rendszer van, biztosított egy tudástár, amely az elintézendő ügyekkel kapcsolatos minden információt tartalmaz az ügyintéző számára. Rendelkezésre áll az ügysegédek eszköztára is, amely laptopról elérhető. Megvalósult az elavult informatikai eszközök cseréje, amelynek során az ügyintézési feladatok megfelelő színvonalon történő ellátása érdekében szükség volt a járási eszközállomány egy jelentős részének cseréjére. Ennek keretében – országos szinten – 16000 munkaállomás kialakítása, 3000 táblaszámítógép és 6500 nyomtató, illetve az ezekhez szükséges szoftverek üzembeállítása történt meg.

Bevezetésre kerültek egységes központi informatikai rendszerek, például: országosan egységes e-mail rendszer, központi címtár alkalmazása, ami – akár egy „nagy telefonkönyv” – tartalmazza minden kormányhivatali dolgozó adatait és elérhetőségét, korszerű nyomtatási és fájlkezelési szolgáltatások kerültek bevezetésre, amelyek költséghatékony és biztonságos megoldást nyújtanak a napi munka támogatásához.

A projekt eredményeinek fenntartásával kapcsolatban megállapítható, hogy a két járási projekt megvalósítása során keletkezett látványos eredmények nem a területi közigazgatás modernizálásához szükséges fejlesztések sorozatának végét, hanem bizonyos értelemben az elejét jelentik. Létrejött egy stabil alap, amelyre építve tovább folytatható a szakrendszerek integrációjához, a teljes, elektronikus, akár otthonról is elvégezhető ügyfélkiszolgáláshoz szükséges fejlesztések sora.

Elindul egy bürokráciacsökkentési program is. Az ügyintézés egyszerűsítése és az ügyintézési határidők csökkentése a cél. Legyenek garanciális elemek az ügyek gyors elintézésére. 60 napnál tovább ne húzódhasson egy ügy elintézése. Ez alól csak törvény adhat kivételt. A másik elem – az állami rezsicsökkentés jegyében – egy illeték és költségcsökkentési program. A következő évi költségvetésben erre 10 milliárd forint van elkülönítve. Ez egyben a lakosságnak és a vállalkozásoknak összesen ilyen mértékű megtakarítást jelent. 2015. június 5. napjától augusztus 6. napjáig az állami rezsicsökkentés keretében konzultáció zajlott. Arra a kérdésre válaszolhattak az ügyfelek, hogy mely ügyeknek az illeték, illetve költségcsökkentését, vagy mentességét tartanák fontosnak. A benyújtott törvényjavaslat szerint a diákigazolvány kiadása, a felsőoktatási felvételi eljárás, az ellopott okiratok pótlása, az erkölcsi bizonyítvány kiadása lenne illeték-, valamint költségmentes a jövőben, továbbá – ami a vállalkozásokat érinti – adóhatósági igazolás és cégiratok kiadása.

(Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Cigándi Járási Hivatala)

 

 

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...