Hatvan sportpercet töltött Pácinban dr. Hegedűs Csaba birkózó, aki az 1972-es müncheni olimpián a századik magyar olimpiai aranyérmet szerezte meg, valamint Nagy Tímea párbajtőrvívó, a 2000-es sydney-i és 2004-es athéni olimpia aranyérmese.

  A Sportpercek olimpikonok társaságában elnevezésű rendezvényre a Prof. Czinke Ferenc Faluházban került sor, melynek nézőterén alig maradt üres szék, olyan sokan érdeklődtek a kért sportember pályája, sikerei, életének alakulása iránt. Hiszen ritka alkalom, hogy olimpikonok tisztelik meg látogatásukkal községünket. – Ezt a mai eseményt a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete ajándékozza e gyönyörű település lakóinak és a szervezésben a Sportos és Egészséges Zemplénért Egyesület is részt vett – kezdte a különleges programot dr. Hegedűs Csaba, aki azonmód meg is kérte Nagy Tímeát egy kis múltidézésre.

Az Athénban a magyar csapat 150.olimpiai aranyérmét szerző vívónő elárulta, hogy azért kezdett vívni, mert szerelmes volt egy fiúba, aki a Vasas vívóedzéseire járt, ahová emiatt ő is bejelentkezett. Közben a fiú abbahagyta a vívást, Nagy Tímeánál ez csupán huszonnégy év után következett be. Ezalatt olimpiákat, kontinens- és világbajnokságokat nyert. – A tehetségtelen emberből is lehet sportoló, csupán hinnie kell magában – mondta Nagy Tímea, aki a kitartást és a szorgalmat, az akaraterőt is emlegeti azzal kapcsolatban, mit kapott a sporttól. – A sport egy egyetlen, ami igazságos, mert itt csak a teljesítmény számít. Az olimpia pedig nem csak arról szól, hogy mi felállunk a dobogóra, hanem arról is, hogy Magyarországot képviseljük és ezért is fantasztikus dolog olimpiát nyerni.

Az egykor logopédusként óvodában dolgozó Nagy Tímea ma a Hajós Alfréd uszoda vezetője, akinek az élete mostanában a nyári vizes világbajnokság körül forog, és akinek három gyereke ugyancsak versenyszerűen sportol. Csenge lánya például vízilabdázik.

Dr. Hegedűs Csaba arról beszélt, hogy eredményességét tekintve a magyar sport ott van a világ élvonalában. Felidézte, hogy tizenegy évig a birkózók szövetségi kapitánya volt, amikor San Diegóban négy világbajnoki aranyat és egy ezüstérmet nyertek és a szovjetek el akarták kérni a felkészülési terveit, hiszen őket is rendszeresen legyőzték. Beszélt egykori súlyos autóbalesetéről is, amit csak másfél év után tudott kiheverni, és aminek túlélését szerinte a sportnak köszönheti. Megjegyezte, minden sportoló a saját sportágát tartja a legszebbnek, de ő hiába úszott, atletizált, tornázott, kosár- és kézilabdázott, mégis a birkózásnál kötött ki. Hat olimpiai bajnokot nevelt, a pekingi és a londoni olimpián a magyar csapat technikai igazgatójaként segített, de a leginkább felejthetetlen pillanat az volt számára, amikor a müncheni olimpia aranyérmeseként hazatérve meglátta édesanyja és barátai csillogó szemét.

A két beszámoló után a közönség kérdéseire válaszolva elmondták, hogy sajnálják a budapesti olimpia elmaradását, és megtudtuk, hogy Nagy Tímea a vívószövetség alelnökeként az utánpótlással is foglalkozik, dr. Hegedűs Csaba pedig egy ősszel megjelenő sporttémájú könyv társszerzője lesz.