Farkas Berci: Köszönöm a páciniak szeretetét! Így búcsúzott Farkas Bertalan az első magyar és az első pácini űrhajós azon a közönségtalálkozón, melyet a Simon V. László tollából született Farkas Bertalan – Az űrhajós című életrajzi kötet megjelenése alkalmából tartottunk a Faluházban, melynek nézőterén ezen a délutánon nem maradt üres szék. Az érdeklődőkön kívül eljöttek a rokonai, az egykori játszótársak, szomszédok, ismerősök, még a közeli szlovák településekről is érkeztek kíváncsiskodók.

A közönségtalálkozón a páciniak nevében Gégény Zsuzsanna polgármester köszöntötte Farkas Bercit, megemlítve, hogy az itt élők hálásak neki, amiért nem tartotta meg ígéretét és nem vár huszonöt évet az újabb pácini látogatásra. A tavalyi, XVIII. Bodrogközi Napokon, midőn az időkapszulát lezárta és huszonöt éves nyugalomba helyezte, azt ígérte, hogy bár 2040-ben már kilencven éves lesz, mindenképpen eljön az időkapszula felbontására.

A nyilvános interjú megható pillanatokkal kezdődött, mivel Farkas Berci a könnyeivel küszködve emlékezett meg a pácini temetőben nyugvó szüleiről, akikre még oly sokan emlékeznek itt, és meghatottan idézte pácini gyermekéveit. Majd beszélt arról, hogyan lett űrhajós, és milyen hevesen dobogott a szíve, amikor kétszázötven ezer kilométer magasságból először látta meg a mámorító látványt nyújtó, a világűrben olyannyira törékenynek tetsző gyönyörű bolygót, a Földet. Mesélt az űrállomáson végzett kutatásokról, arról, hogyan aludtak, milyen volt az űrmenü. Utóbbi illusztrálására még néhány űrkonzervet is megmutatott a közönségnek. Elárulta, hogy a világűrbe felvitt magával egy kis zacskónyi szülőföldet, és ott volt vele a kislányától, Aidától útravalóul kapott baba is. Felidézte, hogy egy paraszthajszálon múlott az is, hogy Magyari Béla helyett végül is ő repülhetett Valerij Kubaszovval a Szojuz 36 fedélzetén 1980 májusában, amikor nyolc napot tölthetett a világűrben.

Sztori sztorit követett, ezek az életrajzi kötetben is olvashatók, de a közönség is kérdezhetett, végül Gégény Zsuzsanna polgármester asszony felajánlotta a vendégnek, hogy Pácin lehetőséget és helyiséget kínál számára, hogy fényképeiből, emléktárgyaiból állandó Farkas Bertalan-kiállítás nyíljon a községben. Farkas Berci megköszönte a felajánlást és ígérte, hogy mindenképpen visszatérnek a kiállítás-tervezetre. Majd dedikálta az életrajzi könyvet, amelynek akkora sikere volt, hogy még az ideérkezése előtt az utolsó példányig elfogyott. A vendéget és közönségtalálkozó résztvevőit a szervezők állófogadáson látták vendégül, ahol a moszkvai Lomonoszov Egyetemen díszdoktorrá fogadott és újabban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter űrhajózási, környezetvédelmi tanácsadójaként is tevékenykedő Farkas Berci ismét megköszönte a szeretetben dús fogadtatást. Egy gyönyörű és az űrhajózás mibenlétét, az űrhajósok jelentőségét frappánsan érzékeltető történettel búcsúzott a páciniaktól. A közelmúltban Stockholmban járt, ahol fogadta XVI. Gusztáv, svéd király is. Tőle hallotta ezt a gondolatot: Az űrhajósok a nemzetüket képviselve indulnak el a világűrbe, de visszatérésükkor már az egész emberiség fogadja őket.

Köszönjük Farkas Bercinek az emlékezetes találkozót, a kitűnő könyvet, és bízunk benne, hogy megnyitja majd a róla szóló állandó kiállítást. Jóval 2040 előtt…

                             

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...