Az idén Gömör központjában, Putnokon rendezték meg a Megyenapot, melyre ezúttal is meghívást kaptunk.

A Megyei Értéktár műemlékeit, gasztronómiai jellegzetességeit, helyi népművészetét, különlegességeit is bemutató esemény három éve kezdődött Szerencsen, tavaly Tokajban folytatódott, június 17-én pedig Putnok adott helyszínt a hagyománnyá nemesedett rendezvénynek. Az időpontot a megyejárás szervezői II. Rákóczi Ferenc magyar földre lépésének napjára, június16-ra illetve az ahhoz legközelebbi hétvégére választották ki.

A putnoki bemutatkozáson Pácint a Faluház és a Mágocsy kastély munkatársai képviselték, akik a településünkről szóló tudnivalókat is tartalmazó információs ajándékcsomaggal kedveskedtek a pácini stand látogatóinak.

Örülhettünk a nagyszámú érdeklődőnek, akik közül sokan éppen a standunkon kapott tájékoztatások és a szóróanyagok nyomán határozták el, hogy ellátogatnak hozzánk, mert kíváncsiak a Bodrogközre, a Mágocsy kastélyra. Találkoztunk olyan érdeklődőkkel is, akik hallottak a minapi Mágocsy Kupa Nemzetközi Kerékpárversenyről és jövőre tervezik a részvételüket a sporteseményen és bizonyos, hogy a standunkon hallottaknak köszönhetően még az idén több nyugdíjas csoportra is számíthatunk a Mágocsy kastélyt felkeresők között. Egyébként éppen egy nyugdíjas mesélte a standunkon, hogy a nagyapja rendszeresen Pácin környékére járt vadászni és itt költötte el a pénzét…

 

Hírek

A Mágocsy Kastély és... A kastély Vendégház Áraink  A falu legfőbb ...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...