Községünk fontos és régi álma valósult meg 2019. október 12-én azzal, hogy átadtuk az urnafalat a pácini temetőben.

– A pácini nyughely történetének különleges napja ez a mai, megható alkalom – mondta köszöntőjében Gégény Zsuzsanna, a település polgármestere. – Mától kezdve ez az urnafal is a halottak csendes birodalmának része lesz. A nem múló szeretet és emlékezés áhítatos helyszíne, ahol szívből, lélekből rójuk le tiszteletünket azok előtt, akik már soha nem lehetnek velünk, akiket már csak a szívünkben ölelhetünk meg. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Hörcsik Richárd, Abaúj és Zemplén országgyűlési képviselője, aki megemlítette, elismerést érdemel, hogy Gégény Zsuzsanna polgármesternek és a képviselő-testületnek volt figyelme és energiája az urnafalnak a létrehozására – Elébe mentek a Magyar Falu Programjának, amelyben szerepel a temetők, ravatalozók felújítása, urnafalak létesítése is – tette hozzá.

– Gratulálok a polgármester asszonynak és a képviselő-testületnek ahhoz, hogy jól gazdálkodtak, s fel tudták építeni ezt az urnafalat, s példát mutattak arra, hogyan kell egy település vezetőinek együtt gondolkodniuk a településen élőkkel. S remélem, a jövőben is munkatársak lehetünk a polgármester asszonnyal. Stumpf Attila, a B.A.Z. Megyei Kormányhivatal Cigándi Járási Hivatal hivatalvezetője arról beszélt, hogy a pácini önkormányzat alkalmazkodott a megváltozott kegyeleti kultúrához és a közfoglalkoztatási program lehetőségeit, bevételeit kihasználva, bölcs döntéssel, a páciniak részvételével létrehozta ezt az urnafalat. Az ünnepi köszöntők után a történelmi egyházak részéről Matyi Péter plébános, Molnár József parókus és Lőrincz Attila tiszteletes megszentelte és megáldotta az urnafalat. A különleges eseményen hallhattuk Bodnár Zoltánné, Dakos Zoltánné és Magyar Ferenc szavalatát és a református egyház énekkarának ünnepséget záró énekét. Sokak áldozatos munkájára volt szükség ahhoz, hogy ezt az urnafalat átadhassák a pácini temetőben. Nem kevés köszönet illeti Tárkányi Ferenc, Horváth Endre, Csontos Róbert, Siklósi Péter, Fekete Olivér, Kovács Dávid lelkiismeretes munkáját. Nem kevésbé köszönet a tervezőknek, Gál Károlynak, a Virtuál Építész Stúdió ügyvezetőjének és munkatársainak, akik folyamatosan figyelemmel és szakmai tanácsokkal kísérték ennek a modern vonalvezetésű, emberléptékű, 60 urnafülkét tartalmazó urnafalnak a megépítését. A gránit beszerzését és méretre szabását Spisák Tibor sírkőkészítőnek köszönhetjük, aki mindvégig segítette a megvalósítást. Ha majd ránézünk az urnafülkéket elfedő márványlapokra, szemeket látunk, tekinteteket, gesztusokat, felidéződnek bennünk az ott pihenők szavai, mondatai, mosolyai, minden, amit nekünk, élőknek jelentettek egykoron.

Hírek

A Mágocsy Kastély és...  Mágocsy Kastély A falu legfőbb nevezetessége a középkorú...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...