A Pácini Faluházban felavatták a megújult könyvtárat

Pácinban eddig is volt könyvtár, most is van, és vélhetően sokáig lesz is. A mostanit kedden délelőtt avatták, ami annyiban új, hogy kicsit nagyobb, jóval korszerűbb és több könyv közül válogathatnak a bodrogköziek.

Az igazi olvasó

Nagy költözés azért nem volt, hiszen eddig is a Pácini Faluház emeletén volt a könyvtár, csak a valamivel kisebb „kuckóból” most átköltöztek az eddigi kiállító terembe, ami nagyobb és tágasabb is.

  • A ma nemzedéke lassan már azt sem fogja tudni, mi az a Gutenberg-galaxis, ők már a Zuckerberg-galaxisban, a Facebook univerzumában érzik magukat otthonosan- mondta üdvözlő beszédében Gégény Zsuzsanna, Pácin polgármestere. – Pedig a könyv maga a csoda. Az emberiség felhalmozott tudásának tárháza. Kalauz, irányjelző, tájékozódási pont, műveltség- és tudásforrás. Legyen hát ez a csodálatosan megújult könyvtár az olvasók és az olvasás hasznára és gyönyörűségére. Vannak, akik szórakozásból olvasnak, vannak, akik műveltségüket, tudásukat szeretnék gyarapítani és van egy harmadik típus, akinek az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer. Nos, ez az igazi olvasó, és itt minden adott ahhoz, hogy ilyen olvasóvá váljunk. Ezért is szeretnék köszönetet mondani a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnak, hogy Pácin ebben a csodában részesülhetnek.

Értékek átadása

  • Szeretnék a ma és a jövő nemzedékének átadni azokat az értékeket, amelyek a könyvekben rejlenek- mondta dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. – Akik csak az internetről szerzik az információkat, gyakran veszélynek teszik ki magukat, hiszen a világháló tele van rendezetlen információkkal. A könyvekben lévő tudás és élmény azonban rengeteget jelenthet a számunkra. Kívánom, így legyen ez Pácinban is, és pezsegjen az élet ebben a könyvtárban.

Dr. Prokai Margit ezt követően átadta a megyei könyvtár ajándékát, Szekeres Erzsébet gödöllői festőművész, meseillusztrátor egyik eredeti illusztrációját abból a közel nyolcvan alkotásból, amelyet a művész azért ajándékozott a megyei könyvtárnak, hogy onnan tovább kerüljön a megye kistelepülési könyvtáraihoz.

A megnyitót követően a Kiss Kata Zenekar szórakoztatta, énekeltette és táncoltatta meg a könyvtár látogatóit.

 

       
       
       
       
       
       
       
       
       

 

Hírek

A Mágocsy Kastély és... A kastély Vendégház Áraink  A falu legfőbb ...
Környezetünk Pácin a Bodrogköz gyöngyszeme. A község a magyar-szlovák...
Címerünk Pácin címerét Prof. Czinke Ferenc tervezte “gyökerei t...