Advent harmadik vasárnapján újabb gyertyát gyújtottunk meg közösen az adventi koszorún.
Gégény Zsuzsanna polgármester ünnepi beszédében arról is beszélt, hogy a harmadik, a rózsaszín gyertya az örömet jelképezi. Az utolsó előtti adventi gyertyagyújtásunkon Molnár József görög-katolikus parókus igehirdetését hallgattuk meg, majd a Pácini Általános Iskola pedagógusainak és diákjainak ünnepi műsora tette hangulatossá a várakozás időszakára való újabb emlékezést. A hagyományokhoz híven a gyertyagyújtás résztvevőit ezúttal is kézműves termékek bemutatójával, meleg teával, forralt borral, pogácsával vártuk. Nem lesz ez másként december 22-én, vasárnap, a negyedik gyertyagyújtáson sem, amikor az Idősek Klubja műsora és hivatásos művészek közreműködése után közösen feldíszítjük a község karácsonyfáját.