Pácin – A Bodrogköz gyöngyszeme címmel nyílt meg Séra Bianka első önálló fotókiállítása a Faluházban, mely tárlat azért is különleges, mert ez az első kiállítás, amely községünket fényképeken mutatja be.
Nem véletlenül mondta megnyitójában Gégény Zsuzsanna polgármester, hogy községünk régi adósságot törleszt ezzel az alkalommal. - Régóta tartozunk Séra Biankának ezzel a kiállítással és már ő is régóta tartozik nekünk azzal, hogy meglepjen bennünket Pácin fényképeken megőrzött pillanataival – jegyezte meg. - E két adósság most egyetlen, szép kiállításban egyenlítődik ki, bízom benne, hogy mindannyiunk őszinte örömére. E képek azt is bizonyítják, hogy Séra Bianka szereti Pácint, a lakóhelyét övező természetet, kíváncsi a tájra, amit a maga módján szeretne másoknak is megmutatni. Pillanatfelvételeiben ott az egyéni ötlet, ahogyan láttatni akar, benne rejlik a kompozíció szépsége, az olykor bámulatos színvilág, a fények és az árnyékok játéka. Ízlés, látásmód, egyéni látószög – mindez egyszerre jellemző Bianka képeire. A községünkben élő Séra Bianka mindössze három éve foglalkozik komolyabban fotózással, és ma már szenvedélyesen hódol hobbijának, melyből szeretné, ha egyszer hivatás is válna. Három éve dokumentálja képekben a pácini történéseket, lehetőség szerint ott van minden rendezvényen és megörökíti az események, rendezvények sok-sok pillanatát, de fényképezőgépével becserkészi a pácini természetet is. Tehetségének bizonyítéka, hogy képei már országos lapokban is megjelentek. A MIX Magazin a Pácinról szóló képriportját közölte, az Életem Receptje című életmódmagazinban pedig pácini szépkorúakról készített felvételei jelentek meg egy-egy riport illusztrációjaként.